Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (Collegium Hungaricum; 2019. november 21. 19:00 órakor)

Sopron bécsi bemutatkozója

A CIVITAS FIDELISSIMA BÉCSI

BEMUTATKOZÓJA
2010. február 26-án, pénteken 19 órakor
Bécs II. Hollandstrasse 4.
COLLEGIUM HUNGARICUM

Dr. FODOR TAMÁS
Sopron Megyei Jogú Város polgármesterének
ismertetője a hűség és szabadság városáról
Sopron a Nyugat kapuja, a kékfrankos fővárosa, iskolaváros és a legtöbb műemlékkel büszkélkedő vidéki település. Nemcsak földrajzi fekvése, építészeti adottságai, eleink értékőrző hagyományai, hanem gyógyklímája, természeti környezete is egyedivé teszi a hazai városok között.
A Nyugat-magyarországi Egyetem Színjátszó társulatának valamint Fajkusz Attila és Zenekarának
Vidám hangulatú borversekből, bordalokból, valamint a soproni egyetemi hagyományok diákdalaiból szerkesztett szórakoztató műsora
TESTVÉRISÉG NÉPTÁNCEGYÜTTES
A Testvériség Néptáncegyüttes 1963-ban alakult azzal a céllal, hogy Sopron és környékének német tánchagyományait, néphagyományait felkutassa, összegyűjtse, színpadra állítsa és megőrizze az utókor számára.
A tánccsoport repertoárján a magyar tájegységek táncai is szerepelnek.
Az együttesnek 1980-tól "Arany" minősítése van. Rendszeresen részt vesz a megyei és országos néptánc-fesztiválokon, német nemzetiségi fesztiválokon.

FAJKUSZ ATTILA ÉS ZENEKARA
*
BORKOSTOLÓ A SOPRONI BORVIDÉK BORAIBÓL
A XIX. századtól a poncichterek, a német ajkú gazdák messze földön híressé tették a soproni bort. A városra jellemző, – hogy más borvidékekkel ellentétben – a termelők pincéket nem a szőlőkben, hanem a városban, saját házaik alá építették. Ez akkoriban nem csak kiváltságot, de nagyobb biztonságot, védelmet jelentett.
Felelős szervező.
Dr. Smuk András, tel.-fax: 77 44 219
e-mail: a.smuk@gmx.at
Mit Unterstützung des BKA