Őrségi tájakon | 2017 szeptember 28-30., (3 nap/2 éj) | Magyarország, Szlovénia

Széchenyi nyomában – hét határon át

Bécs belvárosa szombat reggelenként rendszerint nem túl népes. Az elmúlt szombaton, április 17-én hét órakor mégis nagyobb embercsoport gyülekezett a Burg közelében, a Herrengasse 5. számú ház előtt. Itt kezdődött a bécsi Európa Club kezdeményezéseként megszervezett Széchenyi István emléktúra.

Széchenyi István a legnagyobb magyarként él nemzetünk emlékezetében.1791 szeptember 21-én született itt, a bécsi Herrengasse 5 szám alatt, a gróf Wilczek palotában, amelyet apja, az aulikus, uralkodópárti – ugyanakkor hazáját, nemzetét feltétel nélkül szerető Széchenyi Ferenc fiaként. Keresztvíz alá a szomszédos Szent Mihály templom plébánosa tartotta. Akkor még nem sejthette senki, hogy az újszülött egyszer majd nemzete legjelentősebb tagjai között lesz számon tartva. Élete bár nem lesz boldog, mégis megváltoztatja hazája és az egész magyarság sorsát. 150 évvel halála után is képes egységet teremteni, hiszen szerte a világban, ahol magyarok élnek, megemlékezések, ünnepségek, koszorúzások zajlanak. Ezen a napon pedig három ország polgárai, Ausztriában, Magyarországon és Szlovákiába élő magyarok közösen járták körül életének legfontosabb megállóit, melyek itt, a hármas-határ körzetében találhatók.
A szülőházon elhelyezett emléktábla megkoszorúzása után a társaság a Burgon keresztül a Ringre távozott, ahol két autóbusz várt minket, és délkeleti irányba utazva hagyta el Bécs városát. Rövid idő alatt elértük  a Lajtát, mely ezer évig alkotta a határt Ausztria és Magyarország között, ma csupán Alsó-Ausztria és Burgenland tartománya között képez határt.
Burgenland a három nyugat-magyarországi megye, Moson, Sopron és Vas megcsonkításával jött létre, bár nagyobb számú magyar lakos ma már csak kevés településen él, mégis szinte át van itatva a magyar múlt emlékeivel. Erre viszont most csak annyi időnk maradt, hogy megemlítsük, hiszen Széchenyi életútját követve sietnünk kellett. Elhaladtunk hát az Esterházyak emlékeit őrző jelenlegi tartományközpont Kismarton (Eisenstadt) mellett, majd átlépve a jelenlegi osztrák-magyar határt Sopronnál, Magyarország egyik legszebb műemlékvárosánál,  a Széchenyi család pompázatos birtokközpontjához érkeztünk, a nagycenki kastélyhoz.

Nagycenk 1711-től lett a Széchenyi család tulajdona .Ekkor vásárolja meg György, majd Antal, és felesége, Barkóczy Zsuzsanna ide telepíti át a közeli Fertőszéplakról a birtokközpontot. 1760 után épül fel a ma látható kastély az egykori udvarház helyén. István apja, Ferenc 1783-ban költözik ide és itt hozza létre a maga idejében páratlan gyűjteményét, melyben csaknem hatezer könyv, térkép, metszet található, valamint tekintélyes numizmatikai és természetrajzi gyűjteményt. Ezt a gyűjteményt ajándékozza 1802-ben a Nemzetnek, ezzel alapítva meg a Magyar Nemzeti Múzeumot.

István Bécsben és itt tölti gyerekkora nagy részét, apja irányításával itt szívja magába tekintélyes műveltségének alapjait magántanárai segítségével. Kiemelkedő szerepe van nevelésében a később Liebenberg Jánosnak, aki nevét később Lunkányira magyarosítja, valamint Révai Miklósnak. 1820-ban ő lesz a kastély ura, és nagyszabású átépítésekbe kezd, az országban elsőként angol vécéket és korszerű fürdőszobákat épít. A nyugati szárny gazdasági épületeiben pedig a lótenyésztésnek hozott létre kiváló feltételeket. A cenki ménes valaha világhírű volt.

A második világháború végén a kastély súlyosan megsérült, többször kirabolták, majd romos állapotban tovább pusztult egészen 1970-ig, amikor komoly helyreállítás vette kezdetét.
Ma gyönyörűen restaurálva, karbantartva várja az idelátogatókat. A főépület a Széchenyi Emlékmúzeum székhelye, míg az oldalszárnyban elegáns kastélyszálloda található. Az előtérben szépen rendezett franciakert, míg a kastély körül romantikus angolpark egészíti ki az épületegyüttest.

A kastély előtt társaságunk alaposan meggyarapodott, hiszen itt csatlakozott hozzánk a felvidéki résztvevők nagyobb része, a Csemadok Szenci Területi Választmánya, valamint a Pro Patria honismereti szövetség szervezésében.

Közösen tekintettük meg a múzeumot, ahol színvonalas tárlatvezetés keretében ismerkedtünk meg a Széchenyi család történetével, Széchenyi István életútjával, valamint két fia, Béla és Ödön sorsával.

Ezt követően a falu központjába vezet az utunk. Az Ybl Miklós által tervezett templomot megkerülve érkeztünk a helyi temetőhöz, ahol az annak központjában álló Széchenyi kriptánál tartottunk megemlékezést. Itt nyugszik a család több tagja, köztük István, a legnagyobb magyar.

A templom előtt Széchenyi szobra áll, itt közösen elénekeltük a Szózatot és a Himnuszt, majd ismét útnak indultunk. Nagycenk központjában még egy, az 1921-es népszavazás emlékére emelt emlékmű látható, amit szintén nem hagytunk figyelmen kívül. Nagycenk ugyanis egyike azon falvaknak, amelyeket Sopron városával együtt Ausztriának ítélt volna a trianoni diktátum, ám ellenállásával a lakosság kikényszerítette a népszavazást. Nagycenk lakosai közül 1026 szavazott a Magyarországhoz tartozás mellett, s csupán 5 ellene!

Nagycenkről a közeli Fertőszéplakra vitt utunk. Ez volt a Széchenyi család eredeti központja, az itteni reneszánsz kastélyban született Ferenc, István édesapja, ám mivel ez csak bérelt birtok volt, a szerződés lejártával visszavette az Esterházy család. Mivel az Esterházyak a közeli Eszterházán – ma Fertőd – építik fel Magyarország legpompásabb kastélyát, Széplak szerepe megszűnik, a kastélyból gazdasági épület lesz, s ma csak egy szép befalazott kapu emlékeztet hajdani pompájára. Annál szebb viszont a szemközti magaslaton álló kéttornyú templom, csodás belső berendezése, valamint kétoldalt két kálvária barokk pompája elsőosztályú látványossággá teszi.

Még látványosabb volt a fogadtatás: magyarruhás lányok – Őry Teréz vezetésével – a Szózatot és helyi népdalokat adtak elő, majd két fiatal gitárkísérettel adott elő műsort Széchenyi életéről. Őry Teréz valódi édesanyaként hatalmas szeretettel üdvözölt bennünket: jó lett volna itt maradni, beszélgetni, örülni az együttlétnek, ám az idő kegyetlenül haladt, így elbúcsúztunk és Mosonmagyaróvárnak vettük utunkat.

A schengeni határnyitásnak köszönhetően nem kellett Kapuvárig mennünk, hiszen ezt a tájat 90 éve a határ alaposan szétszabdalta, hosszú évtizedekre megnehezítve a forgalmat, ám ma ismét az évszázadok óta bejáratott utakon haladhatunk Ausztria  Seewinkel-nevű, a Fertő tó mögé szorult területén át. Pomogy (Pamhagen), Valla (Wallern) és Mosontarcs (Andau) falvakon keresztül Pusztasomorjánál ismét Magyarországra érkeztünk, rövidesen pedig Mosonmagyaróvárra, ahol már vártak bennünket a városháza dísztermében. Szabó Miklós polgármester szívélyes üdvözlete után Moldoványi Géza, a helyi Széchenyi Polgári Kör vezetője, majd pedig Dr. Kocsis Sándor egyetemi tanár mondott beszédet.

Széchenyi István életében Moson vármegye egykori központja fontos szerepet töltött be, hiszen  ez a vármegye választotta meg küldöttnek. Ráébredt ugyanis, hogy politikai pályafutását az országgyűlés alsótábláján kell folytatnia, hiszen itt tudta csak megvalósítani a haza felemelkedését szolgáló elképzeléseit.

A városházáról átvonultunk a színhelyre, az egykori vármegyeháza élé, ahol megkoszorúztuk Széchenyi emléktábláját, majd az épület nagytermébe, amely ma Széchenyi István nevét viseli. Itt Szentkuti Károly, a helyi múzeumigazgató idézte fel az 1847-ben lezajlott eseményeket, majd állófogadásra került sor.

Testileg, lelkileg felfrissülve és most már mosonmagyaróvári barátainkkal is gyarapodva keltünk ismét útnak.

Rajkánál keltünk át a határon és érkeztünk a pozsonyi Hidfő területére. Kevesen tudják, hogy Magyarország nem csak Trianonban veszített területet: 1946-ban újabb három falut veszített azzal az indoklással, hogy Pozsonynak területre van szüksége a fejlődéshez.

Oroszvár, a három település legjelentősebbike volt következő megállónk: a helyi kastély ugyanis hajdan a gróf Zichy család tulajdona volt. Itt lakott Zichy Károly, Széchenyi barátja, akinek neje, Seilers Crescence, élete nagy szerelme volt és megözvegyülése után felesége lett. Széchenyi számtalan látogatást tett itt, 1827 augusztus 6-án például csak ruháit küldte előre hintójával, maga pedig Pozsonyban a Dunába vetette magát és úszva érkezett ide. A távolság kb.15 kilométer!

A kastély akkor még barokk külsővel rendelkezett, 1841 és 1844 között építették át Beer Miklós tervei szerint neogótikus stílusban. Manapság térségünk legszebb kastélyai között tarthatnánk számon, ám a nyolcvanas években megkezdett restaurálás a mai napig nem fejeződött be, többször megakadt és ma ijesztő állapotban inkább horror filmbe illő hangulatot áraszt.
Érdekesség, hogy későbbi tulajdonosa Lónyai Elemér gróf volt feleségével, Stefánia főhercegnővel, Rudolf trónörökös özvegyével. Haláluk után a pannonhalmi apátságra hagyták birtokukat, ám ez a végrendelet a mai napig nem lett végrehajtva.

Ligetfalu panelrengetegén át haladtunk Pozsony központja felé, távolból a Kis-Kárpátok hegyei közül a legközelebbi, manapság a tévétoronnyal büszkélkedő Zerge hegy kéklett felénk. Csak kevesen tudják, hogy hajdan Széchenyi magaslat volt a neve! Erre a hegyre, Pozsony legmagasabb pontjára hordtak össze kőhalmot 1861-ben és 1862-ben pozsonyi diákok, színészek és egyéb értelmiségiek. Az emléktáblán csupán halálának dátuma, 1860.4.7. állt, ma ennek emlékét is elfeledtük!

Pozsony belvárosában a Duna-parton szállt ki népes csapatunk járműveinkből, ismét megnövekedve, hiszen Pozsony és Püspöki Csemadok-tagjai közül sokan vártak bennünket, így a szívélyes üdvözlés után közösen sétáltunk a belvárosba.

Pozsony a magyar történelem képeskönyveként lapozható, szinte minden kornak, eseménynek csodálatos tárgyi emlékei vannak, hiszen ez a város Szent István óta Magyarország legfontosabb városainak egyike volt. 1526 után pedig a főváros szerepét tölti be, itt székel minden fontos országos intézmény, itt koronázzák királyainkat, itt ülésezik az országgyűlés, egész 1848-ig.

Sokan jártak itt először vagy csak hosszú idő után, így elámultak a pompásan rendbehozott, történelmi hangulatot árasztó utcákat,tereket látva, ám az idő rövidsége miatt csak a Széchenyi életéhez kötődő épületeket jártuk körül.

Elsőként az Uri utcában álltunk meg, itt található az az épület, amelyet jelenleg Pálffy palotaként ismerünk, jelenleg a Pozsony Városi Galéria egyik épületeként szolgál. Hajdan ez volt Pozsony vármegyeháza, és itt az országgyűlés kerületi ülésén tette meg Széchenyi híres felajánlását a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására.

Tovább mentünk a Ventur-utcába. Itt található az a ház, amely Illésházy István gróf palotája volt. Széchenyi az ő barátjaként számtalan alkalommal látogatta meg itt, sokszor itt beszélték meg barátaikkal az országgyűlés eseményeit.

A szomszédos épület a gróf Zichy palota. A mai napig ezen a néven működik, egyrészt kulturális intézményként, másrészt étteremként. Ugyancsak számos alkalommal látogatta meg Széchenyi István a Zichy családot ebben a palotában.

Nem messze innen, a Ventur utca és a Nyerges utca találkozásánál, a Mihály utca felé forduló homlokzattal helyezkedik el a Magyar Királyi Kamara hatalmas palotája. Ebben az épületben ülésezett az 1802-töl 1848-ig tartó időszakban a Magyar Országgyűlés alsótáblája. Széchenyi itt vett részt 1847-töl az utolsó rendi országgyűlés követeként abban a munkában, amely végül a Kossuth által vezetett reformer ellenzék győzelme után az ország sorsát átalakító Áprilisi Törvények megalkotásával ért véget.

A hajdani Schneeweiss utcán át vonultunk a Ferenciek Terére, majd a Fő térre. Itt csupán egyetlen épületet szemléltünk meg a sok látnivaló köztött a hajdani Jeszenák-házat. Ennek alagsorában működik a hagyományos Mayer cukrászda, felette található az a lakás, ahol Széchenyi 1825-töl 1827-ig lakott az országgyűlés idején.

Ezt követően a Prímás térre mentünk, ahol a város legszebb palotáját, a Prímás palotát tekintettük meg. Egykor az esztergomi érsek székhelye volt, manapság főpolgármesteri székhely, közben számtalan történelmi szerepe volt.
Számunkra most kiemelt fontosságú, hogy a Magyar

Országgyűlés felsőtáblájának hajdani székhelye, itt élte meg Széchenyi politikai karrierjének legnagyobb sikerét. 1848. április 7-én itt nevezi ki V. Ferdinánd király a Batthyány-kormányt, amelyben Széchenyi a közlekedésért felelős miniszter.

Szabadidő után ismét a Duna partján találkoztunk. A pozsonyiak többsége búcsút intett továbbutazó barátainak, a kemény mag pedig az utolsó stáció irányába vette útját.
Az utolsó állomás – nem csak ezen az emléktúrán, hanem Széchenyi életében is  – Döbling volt, Görgen doktor szanatóriuma.

A Szabadságharc kitörése, a fegyveres harcok pusztításai megviselték amúgy is nagyon törékeny egészségét 1848. szeptember 8-tól 1860. április 8-ig, amikor a halál jelent egyetlen megoldást. Ma több emléktábla található itt, közülük kiemelném a legkisebbet, csupán ennyi áll rajta : ESZMÉID ÉLNEK ! Így legyen !

Utolsó koszorúzás, búcsúzás, aztán mindenki útnak indul, ki a szomszédos bécsi kerületekbe, ki  pedig Magyarország irányába, vagy Szenc környékére, a Mátyusföld, Csallóköz szegleteibe.
Mit tudnék ehhez zárszóként írni? Széchenyi, a legnagyobb magyar eszméi valóban élnek, munkája mind a mai napig hat!

150 évvel halála után nem csak Magyarországon, de mindenfelé, ahol magyarok élnek, Széchenyi István szobraival, emléktábláival találkozunk, csaknem minden településen van róla elnevezett utca vagy tér, emlékét egyesületek, iskolák, cserkészcsapatok, klubok ápolják. Most pedig három ország magyarjait egyesítette, Bécs és környéke, Mosonmagyaróvár és környéke valamint Pozsony és környéke magyarjait! Az egyesülő Európában természetes a határok eltűnése, légiesedése, a határok különböző oldalain élő emberek egymásra találása. Teljesen logikus, hogy mi magyarok, akiket a huszadik a század könyörtelen eseményei különböző országokba sodortak, egymásra találunk és közösen cselekszünk. Mert bár határok választanak el minket, egy térségben lakunk, egy a nyelvünk, történelmünk, eszménk.
Ha valaki reggel Pozsonyból indult és este ide tért vissza, hétszer lépett át határt, mégis egy térségben zajlott kirándulásunk.

Rendszeressé lettek a koszorúzások Deutsch Altenburg temetőjében az ausztriai magyarok jelképes sírjánál, ahová nem csak a bécsi, hanem a pozsonyi magyarok is rendszeresen elzarándokolnak, rendszeresen látogatják bécsi barátaink a pozsonyi magyar színházi előadásokat és egyéb kulturális eseményeket. A jövőben ennek az együttműködésnek fejlődnie, erősödnie kell!

Az emléktúrán részt vett Lobkovicz-Széchenyi Zsuzsa asszony, Széchenyi István leszármazottja is. Köszönet illeteti az emléktúra két főszervezőjét, dr.Tarjányi Józsefet és dr. Smuk Andrást. Az emléktúra szervezője a Bécsi Magyar Kultúregyesület, az Europa-Club volt.

Társszervezők:
Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége
Collegium Hungarium
72. sz. Széchenyi István cserkészcsapat (Bécs)
Bécsi Magyar Iskola
Polgármesteri Hivatal Mosonmagyaróvár
Széchenyi Polgári Kör (Mosonmagyaróvár)
Csemadok Szenci Területi Választmánya
Pro Patria-Honismereti Szövetség a Kulturális Örökség Védelmére (Felvidék)
Brogyányi Mihály
Felvidék Ma