Rákóczi- és kuruc emlékek nyomában. 2019. szeptember 25-én, szerda, 19:00 órakor (Collegium Hungaricum)

2018. január – június

   EGYESÜLETI KRÓNIKA

   2018. január – június

 

2018. január 11.

Évi közgyűlés – tisztújítás az “Europa”-Clubnál

A közgyűlés úgy döntött, hogy az “Europa”-Club vezetője továbbra is Smuk András, helyettese pedig Mentsikné Hoffer Szilvia marad. A közgyűlés beválasztotta Liszka Kristófot a vezetőségbe. A közgyűlésen szép számmal vettek részt a klubtagok, így a régi-új vezetés erős bizalmat élvez. A jelenlévők meghallgatták a vezetőség beszámolóját az elmúlt év programjairól, kapcsolatfelvételeiről és a beérkezett támogatások felhasználásáról. Ezt követően a pénzügyi ellenőrök számoltak be az egyesület pénztárának ellenőrzéséről. Mindent rendben találtak.

A közgyűlést követően levetítettük Loss Dominik filmjét, amely az “Europa”-Club tavalyi, az Őrségben és a Muravidéken tett utazásáról készült.

 

2018. január 20.

Védők és építők – kötetbemutató

Meghívásunkra a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a magyar nagykövetség márványtermében a “Védők és építők – Magyarok a keresztény Európában” című kötetet mutatta be, kultúrális műsort a soproni Szent Orsolya Katolikus Iskola diákjai adtak.

A kötetet Makláry Ákos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, Járóka Lívia, az Európai Parlament alelnöke valamint Brummer Krisztián, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége soproni csoportjának elnöke mutatták be. Galgóczy Gábor, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének alelnöke pedig a szövetség által kiadott „Kárpát-medencei Népénekgyűjtemény” című kiadványt prezentálta. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a legnagyobb magyar keresztény civil szervezet. 1989-es megalakításától kezdődően evangelizációs küldetése szellemében, az ökumené jegyében, a keresztény társadalmi és kulturális szerepek feltárására, valamint a kor meghatározó kérdéseivel kapcsolatos állásfoglalások kialakítására és nyilvánosságra hozatalára törekszik.

 

2018. február 10.

Soproni Petőfi Színház kabaré estje Bécsben

Nekem a feleségem gyanús… címmel szerepeltek a bécsi Komensky Iskola színháztermében a Soproni Petőfi Színház művészei. A rendező a kétrészes kabaréban a 20. század eleje „humor-aranykorának” gazdag terméséből válogatott tréfákat, humoreszkeket és kuplékat. AZ „Europa”-Club meghívására a teátrum legutóbb tavaly vendégeskedett Bécsben: akkor egy Rejtő-estet adtak elő nagy sikerrel.

Az előadásban a színház ifjú tagjai mutatkoznak be: a főbb szerepekben Simon Andreát, Szlúka Brigittát, Ács Tamást, Papp Attilát és Savanyú Gergelyt láthattuk.

Ahogy a cím is mutatja: főleg párkapcsolati témájú történetek, a férj-feleség kapcsolat, a bimbódzó szerelem és az ezekből támadó félreértések elevenednek fel. Az előadás nagy sikert aratott.

 

 2018. február 24.

“A magyar szóban felragyog a lélek”

A szép verseké és a különleges dallamoké volt a főszerep az „Europa”-Club következő programjának: Almássy Katinka költeményeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Az író, költő és műfordító Almássy Katinka ismert szereplője a magyarországi irodalmi életnek. A Balaton mellől származik, és napjainkban is kötődik ehhez a vidékhez. Keresztény beállítottságú művészként a hazaszeretet, az anyanyelv szeretete és az egyetemes emberi értékek határozzák meg műveit. Ars poeticája szerint versei az impresszionizmus jegyeit viselik magukon.

Az írónőt kiadója, Kaiser László mutatta be a közönségnek, majd Almássy Katinka olvasott fel verseiből. A költemények zenei kísérője Vig-Urbanetz Margit zeneművész volt, aki viola d’amore nevű hangszerén teremtette meg az irodalmi est hangulatát.

 

 2018. március 3.

Zsuffa Tünde: Ingeborg című könyvének bemutatója

Veszélyes dolog, ha valaki mindenét kész feláldozni a céljai érdekében. Zsuffa Tünde új regényének főhősnője, Ingeborg Käppler viszont úgy érzi, semmi sem túl nagy ár azért, hogy megszabaduljon Lipcse külvárosi munkásnegyedéből, az NDK cementszínű sivárságából. Bár a rossz oldalán áll, kiszolgáltatott bábból fokozatosan a legerősebbek egyikévé válik. Veszedelmes táncot jár az életeket felőrlő hatalommal, a hírhedt keletnémet titkosszolgálat kötelékében. A kémnő életében azonban egy váratlan tragédia mindent átformál… Sok évvel később, a bolíviai sósivatagban, ahol a Föld és az Ég összeér, találkozik a zsarolás és megfélemlítés elől menekülő Caroline Noire-ral. Egy francia lánnyal, akinek nincs más bűne, mint hogy rosszkor volt rossz helyen. Caroline hamar rájön, hogy bár Ingeborg éppen olyan kegyetlen ember, mint azok, akik Párizsban tönkretették az életét, mégis bíznia kell a nőben. Vajon megadatik-e Ingeborg személyes megváltásának a lehetősége? Képes lesz-e önmagával is szembenézni a sósivatag tükrében? Tud-e Caroline erőt meríteni a találkozásból ahhoz, hogy felvegye a harcot azok ellen, akik meghurcolták, vagy utoléri a hatalom keze?

 

  2018. március 15.

„A tűz márciusa” – 1848-49-es megemlékezés Bécsben

Március 15-én tartotta 1848-as megemlékezését az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala. 17 órakor megkoszorúztuk Bessenyei György testőriró bécsi szobrát, 19 órától pedig ünnepi műsor várta az emlékezőket a Collegium Hungaricumban.

Bessenyei Weghuberpark-beli mellszobránál a Délibáb énekegyüttes Kossuth-nótákat énekelt, majd dr. Lázár Balázs történész, hadilevéltáros mondott emlékező gondolatokat. Az ünnepi beszédet Koncsol László, József Attila-díjas szlovákiai magyar irodalomkritikus, esszéíró, hely- és művelődéstörténész, költő, műfordító, szerkesztő, pedagógus tartotta.

„A tűz márciusa” című verses-zenés műsorban fellépett Meister Éva, Magyar Művészetért díjas színművész. Közreműködtek az AMAPED diákjai, 1848 „gyümölcse” a Kiegyezés címmel.

Radda István, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala elnöke szerint „magyarságunk megnyilatkozása, hogy szívesen emlékezünk történelmünk fontos eseményeire.” Szerinte fontos, hogy 1848 esetében ne csak az eseményeket meséljük újra el, hanem arról is emlékezzünk meg, hogy a harcok és az elvesztett szabadságharc eredménye az 1867-es kiegyezés. Fontos, hogy a fiataloknak is átadjuk ezt a magyarságtudatot”, érvelt Radda István.

 

 2018. május 15-20.

A Szentföldön kirándult az „Eropa”-Club

Izraelbe látogatott áprilisban az „Eropa”-Club tagsága. A résztvevők közel egy hetet töltöttek a Közel-Keleten, jártak Jeruzsáleben, ahol többek közt végigjárták a „ia Dolorosát”, megmártóztak a Jordán vízében is, de Izraelben élő magyarokkal is találkoztak.

A kultúrák hihetetlen összhangjának voltunk tanúi Izraelben: az ókori görög és római kor maradványai, azután a keresztes lovagok korának várai, az arab és oszmán valamint a zsidó-keresztény korszakok, mindnek ott van a saját öröksége, amelyek a városok csodás részei.

Kiránduló csoportunk elsősorban a keresztény kötődésű helyszíneket látogatta meg: jártunk a betlehemi Születés templománál, Jeruzsálemben pedig mások mellett a Siratófalat és a Szent Sír templomot is megtekintettük. Továbbá voltunk Jerikóban, Tiberiasban és a Sion-hegyen is. Bejártuk a Jordán folyó, a Holt tenger és a Genezáreti tó vidékét.

Csportunk Netanjában helyi magyarokkal is találkozott, akikkel a helyi magyar kulturális életről és életmódjukról beszélgettek.

Az „uropa”-Club következő külföldi utazásán Firenze és Toszkána magyar emlékeit fedezi majd fel.

 

 2018. május 17.

Mátyás királyra emlékeztek Bécsben

Az idei Mátyás király-emlékév keretében a Magyar Örökség-díjas mesemondó, népdalénekes és néprajzkutató Kóka Rozália hozta közelebb hozzánk a reneszánsz uralkodóról szóló meséket, mondákat Bécsben. Kóka Rozália, a Népművészet Mestere a saját , 2003-ban megjelent “Mátyás király rózsát nyitó ostornyele” című könyvéből ismertette a számára legkedvesebb és kevésbé ismert meséket. Azt is megtudtuk, hogy Kóka Rozália a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, közel harminc éve gyűjti a Mátyás királyról szóló szájhagyományt, s a fellelt folklórkincs legszebb darabjait azóta írja és meséli kicsiknek és nagyoknak. A Mátyásról szóló történetek között Gulyás Ferenc népi hangszeres előadóművész pedig különféle népi hangszereken – citera, tárogató, mandolin, tekerőlant – idézte meg a középkort.

Kóka Rozáliának 2014-ben jelent meg a legújabb, Hunyadi Mátyás alakját bemutató, az ifjúságnak szóló „Mátyás király neve napja” című könyve, a Fekete Sas kiadó gondozásában. Ebben a kötetben száz Mátyás királyról szóló mesét gyűjtött össze, ismerteket és kevésbé ismerteket, bemutatva ezt az egyedülállóan gazdag népi hagyományt.

 

 2018. május 27.

Szent István ünnepség és a Duna Filharmónia koncertja Németóváron

Az idén 15 éves fennállását ünnepli a Centrope regionális együttműködés és az ezen belül alakult Nemzetközi Duna Filharmónia. A jubileum alkalmából ünnepi koncertet adtak a németóvári /Bad Deutsch-Altenburg/ Mária templomban.

A mise után, hagyományosan megkoszorúztuk Szent István király mellszobrát, amelyet a concert követett.

Az „Europa”- Club meghívására 2015-ben tartott a Mária templomban első ízben koncertet a Duna Filharmónia. A Centrope együttműködés maga is 2003-óta létezik, melyhez Burgenland, Alsó-Ausztria, Bécs, Györ-Sopron megye, Vas megye, a Pozsonyi régió, a nagyszombati régió valamint Dél-Morvaország tartoznak.

A szentmisét a Collegium Pazmaneum rektora, Varga János celebrálta. Ezt követően került sor a Szent István szobornál az ünnepi beszédekre és a kulturális műsorra. Beszédet mondott dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere, dr. Hans Wallowitsch, Németóvár alpolgármestere, Pethő Péter, a Győr-Mososon-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke, Bóta Zsolt, Magyarország bécsi követe, valamint Pausits István, Mosonmagyaróvár Önkormányzata képviselője. A programban fellépett a bécsi Komensky iskola gyermekkórusa, a felvidéki Holocsy Zsóka Zsófia Kulcsár Tibor versével, valamint a bécsi Délibáb Néptánc- és Népzeneegyüttes.

Bánlaky Ákos zeneszerző külön erre az alkalomra komponált művével, a Dunarapszódiával kezdődött meg a koncert, elhangzott egy Bartók összeállítás, valamint kortárs művek és erdélyi népzene is. Vezényelt Cséfalvay Dániel.

 

A bécsi magyar kulturális élet színvonalas rendezvényekkel való ellátásáért, megszervezéért és a közösséget összetartó önzetlen, áldozatos munkáért szeretnék köszönetet mondani az egyesület vezetőségének és mindazoknak, akik ilyen szép számban elfogadják meghívásunkat.

 

A rendezvények képeit, videofilmjeit meg lehet tekinteni az egyesület www.europaclub.at című honlapján a „Képgaléria” illetve „Videógaléria” alpontok alatt, továbbá a „Europa”-Club facebook-oldalán is https://www.facebook.com/Europa-Club-B%C3%A9cs-478055442397522/.

 

 

                                                                                                             Dr. Smuk András                                                                                                                                     az „Europa”-Club elnöke