Kultúrtörténeti kirándulás Bajorországba | 2017. június 02-05., (4 nap/3 éj) | Bécs – Regensburg – Nürnberg – Burg Kastl – Walhalla ̶ Passau – Schlögen

2011. szeptember – december

EGYESÜLETI BESZÁMOLÓ

2011. szeptember – december

Egyesületünk, az „Europa”-Club immár 47 éve biztosít fórumot az osztrák diaszpórában élő magyarság önazonossága megőrzésére, illetve az összetartozás-tudat erősítésére. Kezdettől fogva a magyar kultúra, és lehetőség szerint a magyar nyelv átadása, a magyar identitás megerősítése volt az elsődleges célunk. Az egyesület mindenkori vezetőségének köszönhető, hogy a vasfüggöny ellenére őriztük és életben tartottuk nemzeti értékeinket, szellemiségünket. Különösen jól sikerült ez a vállalkozás az 2011-es év őszi idényében, amikor kilenc önálló és két, a Collegium Hungaricummal közös műsort sikerült megvalósítanunk.

1. Szeptember 7-12 között egy kirándulás keretében arra vállalkoztunk, hogy felkutassuk Párizsban azokat a fővárosi palotákat, házakat, tereket, utcákat, kávéházakat, ahol neves magyarok éltek, alkottak, örültek és szenvedtek, köztük Ady Endre, Radnóti Miklós, József Attila, Illyés Gyula, Liszt Ferenc és sokan mások. Igyekeztünk meglátogatni a magyar vonatkozású történelmi emlékhelyeket is (pl. Trianon-palota, a Yerres-i Rákóczi-emlékmű). Noha hat napig jártuk Párizst, hol borús, hol kék ég alatt, kiváló idegenvezetőnk, Szirbek István vezetésével, végül is beláttuk, ez túl rövid idő arra, hogy tüzetesebben megismerjük a francia főváros lépten-nyomon fellelhető magyar vonatkozásait. A párizsi magyaroktól tudtuk meg, hogy a magyar közösségi élet – a bécsivel összehasonlítva – aránylag szűk körű.

2. Szeptember 22-én dr. Popély Gyula (Párkány), a Károli Gáspár Református Egyetem tanára a Felvidék 1914-1920 című monográfiáját ismertette. Popély előadásában kifejtette, hogy a fegyveres önvédelem nem lett volna reménytelen: azt ki lehetett volna harcolni, hogy népszavazással a helyi lakosság döntsön a maga sorsáról.

Dr. Raffay Ernő történész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense pedig a Szabadkőművesek Trianon előtt (1867-1918) című könyvét mutatta be, kitérve a titkos szervezet Trianon előtti nemzetbomlasztó tevékenységére.

3. Október 8-án a kópházi horvát kultúra került bemutatásra Bécsben. A Sopron közelében fekvő község lakóinak közel a fele horvát nemzetiségű. Ezért az óvodában és az iskolában horvát nyelven is folyik az oktatás, a településen kisebbségi önkormányzat is működik. A horvátok kulturális aktivitása sokoldalú, a helyi egyesületük, a Koljnofski tamburaši a burgenlandi horvátokkal is szoros kapcsolatot tart. A meghirdetett esten a kópházi tamburások mellett fellépett a Koljnofsko Kolo táncegyüttes is.

4. Október 22-én kopjafaavatással emlékeztünk meg Jánossomorján az 1956-os forradalomról. A kopjafát az Andauba (Mosontarcsára) vezető út mentén állítottuk fel, a jánossomorjai önkormányzattal közösen ott, ahol ötvenöt éve tömegek hagyták el Magyarországot. Az ünnepségen részt vevő Szalay-Bobrovniczky Vince, Magyarország bécsi nagykövete az 1956-os események fontosságáról beszélt. Mint mondta: a huszadik századi Magyarország legnagyobb tette volt a forradalom, ami a magyar nevet a bátorság szinonimájává tette. A nagykövet kiemelte: Ausztria önzetlenül segítette a menekültek befogadását. Ez a szolidaritás teremtette meg, hogy ma hazánk legrokonszenvesebb szomszédjának Ausztriát tartják a magyarok. A megemlékezést követően Kurunczi Károly polgármester, Smuk András és Szalay-Bobrovniczky Vince közösen leplezte le a menekülők útján felállított kopjafát több száz emlékező jelenlétében.

5. November 5-én 7. alkalomból tartottunk ökumenikus imaórát és koszorúzási ünnepséget Deutsch Altemburgban. A mosonmagyaróvári Bierbaum Lajos írta nekünk: „Köszönetet mondunk a november 5-én Bad-Deutsch Altenburgban az ökumenikus gyászistentisztelet keretében megtartott, a halottakra való megemlékezésért és a koszorúzási ünnepség megszervezéséért. Mariakirchenben a hetedik alkalommal megszervezett ünnepség és megemlékezés magas szintű és példaértékű volt. Közel kétszáz fő vett részt, akik az Anyaországból, a Felvidékről és Erdélyből érkeztek. Az ünnepség szervezésében már a magyar állam is részt vett, így köszönetet mondunk Szalay-Bobrovniczky Vince nagykövet úrnak az ünnepség rendezésében és közreműködésében végzett munkájáért.”

6. November 10-én az „Europa”-Club meghívására dr. Hende Csaba, a Magyar Köztársaság 6. honvédelmi minisztere tartott előadást Magyarország az Európai Unióban címmel. A miniszter úr előadásában kiemelte, hogy az EU-nak egységet kell felmutatni, mert az európai államok önmagukban nem tudják felvenni a versenyt a világ feltörekvő államaival. Amennyiben az EU nem tud egységet felmutatni, a gazdasági eredmények ellenére is "politikai törpe" marad. Szerinte az EU jelenleg is fontos stabilizáló szerepet játszik Európában, de ezt nem biztonság- és védelempolitikájának, hanem elsősorban puszta létének és partnerségi politikájának köszönheti.

Hende Csaba úgy vélekedett, Európának készen kell állnia arra, hogy egyre határozottabb szerepet vállaljon mindenekelőtt a közvetlen érdekszférájához tartozó térségekben, mint például a Balkán, de szükség esetén ennél távolabb is.

7. November 19-én a T E Á T R U M révkomáromi színházi polgári társulás Éri-Halász Imre – Eisemann Mihály – Békeffi István E g y c s ó k é s m á s s e m m i .- c. zenés komédiáját mutatta be 3 felvonásban. Az igazán jó zenés darabban jócskán szerepeltek remek figurák, fantasztikus slágerek, sok szerelem, naivitás és finom irónia. A 250 fős bécsi közönség remekül szórakozott.

8. December 3-án ifjúsági programunk keretében a budapesti Tükrös Zenekar lépett fel. A zenekar meghirdetett célja a magyar népzene hiteles tolmácsolása, stílusos előadása szórakoztató formában. A nagyszámú gyereksereg lelkesedve énekelt és táncolt együtt a zenekarral.

9. December 18-án az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálattal közösen a már hagyományos Adventi hangversenyre és vendégségre invitáltuk a klub tagságát és a református gyülekezetet. A zsúfolásig megtelt belvárosi református templomban megrendezett hangulatos műsorban fellépett a bécsi Liszt Ferenc Kórus, valamint Klucsik Anna csellista és Ana Ospina zongorista. Vendégünk volt Szalay-Bobrovniczky Vince, Magyarország bécsi nagykövete. A műsor után a 2011. június 1-én elhunyt Valentiny Géza pápai prelátus, az egyesület volt elnöke hagyatékából származó könyvekkel ajándékoztuk meg a jelenlevőket.

10. A Collegium Hungaricummal közösen szervezett rendezvények közül kiemelendő a Cseh Tamás-emlékestet (okt. 13.), és a Nagy Imre perről szóló dokumentumfilm-est (nov. 7.). Mindkét rendezvény nagyon jó látogatottságnak örvendett.

A meghívók, illetve a rendezvényeinkről készült felvételek és videofilmek megtekinthetők az egyesület állandóan aktualizált honlapján: www.europaclub.at.

December 15-én a Magyar Írószövetség épületében mutattuk be az egyesület évkönyvsorozatának 18. (Noé bécsi bárkája), valamint az aznap megjelent Nemzeti zarándoklatok és honismereti körutak (2000-2010) 2. kötetét.

Befejezésül álljon itt Böjte Csaba gondolata: „Tisztségünk, Isten adta feladatunk nem elgyászolni, passzívan elsiratni lassan olvadó értékeinket, hanem megőrizni, alázattal továbbépíteni társadalmunkat, mindazt, mi számunkra fontos, mit őseink ránk hagytak, mi életünk részeként meghatároz bennünket.”

Bécs, 2011. december 28. Smuk András